Ezen a héten a feladat digitális történetmesélés volt. El is készítettem a beszámolómat, egy filmet, egy korábbi élményemről: a februári macskakiállításról, amin részt vettem. A filmet a Windows Movie Maker szoftver segítségével készítettem el. Mikor ismerősöknek meséltem, hogy melyik szoftvert használom a film elkészítéséhez, elborzadtak azon, hogy ezt használom (merthogy minden más, amit ismernek, jobb ennél). Viszont mivel nekem még sosem volt tapasztalatom semmilyen filmkészítő programmal, úgymond teljesen új vagyok a digitális történetmesélés világában, és nem tudtam semmihez sem viszonyítani. A film készítése viszonylag gördülékenyen ment számomra. Egyedül a szövegek szerkesztésekor akadt problémám azzal, hogy eltűnt, mikor formázni akartam, vagy nem látszott a formázás, csak akkor, amikor lejátszottam a kész filmet. Ezenkívül nehézséget okozott még a narráció és a videó összeegyeztetése. Nagyon hosszú és fáradtságos feladat volt, hogy a felvett anyaghoz igazítsam az egyes képek vetítési idejét. A narráció készítése ezen kívül még tanulságos is volt számomra. Nem szoktam kívülről gyakran hallani a hangomat, és az első próbálkozást visszahallgatva meglepődve tapasztaltam, hogy bizony kicsit pöszén beszélek. Ezt még pár felvételen keresztül próbáltam korrigálni, és a jövőben próbálok jobban odafigyelni arra, hogy hogyan beszélek (esetleg csak úgy készítek majd pár hangfelvételt).
Úgy gondolom, hogy az iskolában nagyon jól lehetne alkalmazni ezt a programot. A diákok ugyanis tapasztalataikat, személyes történeteiket látványosan adhatják elő. Bennem is jó érzést keltett, hogy a feladat befejeztével olyan érzésem volt, hogy most "alkottam valamit", ezért gondoltam arra, hogy a diákok is élveznék az iskolában, ha ilyen módon dolgozhatnának fel egy-egy projektet.
Ezek tehát a digitális történetmeséléssel kapcsolatos tapasztalataim és meglátásaim, magát a produktumot pedig itt tekinthetitek meg.
Ezek tehát a digitális történetmeséléssel kapcsolatos tapasztalataim és meglátásaim, magát a produktumot pedig itt tekinthetitek meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése