A mikrotanításomat 2015. október 15-én tartottam, a prezi használatáról. A bemutató második felét tartottam én, amikor már a csoporttársaim megismerkedhettek ezzel a szoftverrel, nekem pedig az volt a feladatom, hogy megmutassam, gyakorlatban hogyan lehet alkalmazni ezt a programot. A tanítás során számos tapasztalatot szereztem, voltak jó és rossz benyomásaim egyaránt ezzel kapcsolatban. Először is azzal kezdeném, hogy mikor elkezdtem tervezni az órát, nagy gondban voltam azzal, hogy kiválasszam, hogyan lehetne megmutatni a prezit. A programból kifolyólag ugyanis szinte adott volt, hogy csináljak egy kiselőadást a segítségével. Nekem is voltak aggályaim voltak ezzel az ötlettel kapcsolatban, és a konzultációk során is azt a visszajelzést kaptam, hogy 'mi lesz, ha nagyon unják majd a csoporttársak..". Az ötletet ugyan nem vetettem el, de ezek után nagyon sok energiát fektettem abba, hogy ez a kiselőadás jól sikerüljön, élvezetes és látványos legyen, ne legyen benne túl sok/ túl kevés információ, és az időkeretbe is beleférjek. Így most már utólag visszanézve azt gondolom, hogy lehet, hogy nem kellett volna ekkora hangsúlyt fektetni a kiselőadásra magára. Ugyanis a problémák nem az előadással voltak, hanem azzal, hogy utána hogy dolgoztatom fel a hallottakat a csoporttársaimmal. Csináltam egy kis kérdőívet erre a célra. A feladatokat/kérdéseket nagyon nehéz volt kiválasztani, de ezzel sem volt probléma. A gond azzal volt, ahogy ez az órán lezajlott. Lehet nem zongoráztam magamban végig elégszer/ elég jól a csoportmunkát, amiben a teszteket megoldották a csoporttársaim, de tényleg egyáltalán nem úgy sült el, ahogy elterveztem. Elég nagy volt a fejetlenség már a feladatok szétosztásánál is, amikor a többieknek kellett kijönni és beírni az e-mail címüket, ahova a kérdőív linkjét aztán elküldtem. Legközelebb előre kiosztom ilyen esetben a linkeket, hogy ne az órából vegye el az időt. Aztán, mivel arra voltam kíváncsi, hogy mennyi maradt meg az előadásomból, nem szerettem volna, ha a teszt megoldásait a csoporttársaim kiguglizzák vagy kiwikizik, Mégis ez történt. Erre nem gondoltam, és utólag jutott eszembe, hogy ezt előre tisztáznom kellett volna a többiekkel. A kész tesztek értékelése is több idő volt, mint terveztem, és közben elvesztettem a figyelmet is. Ezenkívül voltak kisebb technikai malőrök is. Például hirtelen nem jutott eszembe, hogyan lehet lekicsinyíteni a képernyőt (pedig amúgy nagyon is jól tudom), és szintén nem jutott eszembe bekapcsolni a hangszórót a videó alatt, amit mutattam. Ezeket az izgulás számlájára írom. A produkciómról videó is készült, amin szembesültem azzal, amit kritikaként is megkaptam az óra végén: sosem vittem le a hangsúlyt a kiselőadásom alatt. Nekem ez abszolút nem tűnt fel, de a jövőben figyelni fogok rá. (hozzáteszem, hogy ez valószínűleg azért volt, mert féltem, hogy sok időt fog elvenni a kiselőadás, és nagyon sietni akartam vele..) Az is hiba volt még, hogy nem emeltem ki eléggé a győztes csoportot, és nem értékeltem mindenkit. A hibák ellenére viszont nagyon jól éreztem magam az órán. Tetszett, hogy végre egy életszerű helyzetben is kipróbálhatom magamat, és az is tetszett, hogy mindenki rám figyelt és aktívan részt vettek az órán. Tudom, hogy az iskolában majd nem mindig lesznek ilyen együttműködő tanítványaim, most mégis nagyon hálás voltam érte. Jól esett az érzés, hogy tudást adhattam át, aminek az eredményét én magam is megtapasztaltam. Összességében tehát elmondhatom, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztem, nagyon sok jó tanácsot kaptam a többiektől, amikre figyelni is fogok a jövőben. Ez volt az első ilyen jellegű megmérettetésem, ahhoz képest pedig szerintem nem volt azért rossz. A mikrotanításommal kapcsolatban készítettem is egy szófelhőt, amit itt láthattok.
Ez a blog az IKT-s órára készült, és a hétről hétre elkészített feladataimat olvashatjátok rajta
2015. december 11., péntek
2015. december 2., szerda
Digitális történetmesélés
Ezen a héten a feladat digitális történetmesélés volt. El is készítettem a beszámolómat, egy filmet, egy korábbi élményemről: a februári macskakiállításról, amin részt vettem. A filmet a Windows Movie Maker szoftver segítségével készítettem el. Mikor ismerősöknek meséltem, hogy melyik szoftvert használom a film elkészítéséhez, elborzadtak azon, hogy ezt használom (merthogy minden más, amit ismernek, jobb ennél). Viszont mivel nekem még sosem volt tapasztalatom semmilyen filmkészítő programmal, úgymond teljesen új vagyok a digitális történetmesélés világában, és nem tudtam semmihez sem viszonyítani. A film készítése viszonylag gördülékenyen ment számomra. Egyedül a szövegek szerkesztésekor akadt problémám azzal, hogy eltűnt, mikor formázni akartam, vagy nem látszott a formázás, csak akkor, amikor lejátszottam a kész filmet. Ezenkívül nehézséget okozott még a narráció és a videó összeegyeztetése. Nagyon hosszú és fáradtságos feladat volt, hogy a felvett anyaghoz igazítsam az egyes képek vetítési idejét. A narráció készítése ezen kívül még tanulságos is volt számomra. Nem szoktam kívülről gyakran hallani a hangomat, és az első próbálkozást visszahallgatva meglepődve tapasztaltam, hogy bizony kicsit pöszén beszélek. Ezt még pár felvételen keresztül próbáltam korrigálni, és a jövőben próbálok jobban odafigyelni arra, hogy hogyan beszélek (esetleg csak úgy készítek majd pár hangfelvételt).
Úgy gondolom, hogy az iskolában nagyon jól lehetne alkalmazni ezt a programot. A diákok ugyanis tapasztalataikat, személyes történeteiket látványosan adhatják elő. Bennem is jó érzést keltett, hogy a feladat befejeztével olyan érzésem volt, hogy most "alkottam valamit", ezért gondoltam arra, hogy a diákok is élveznék az iskolában, ha ilyen módon dolgozhatnának fel egy-egy projektet.
Ezek tehát a digitális történetmeséléssel kapcsolatos tapasztalataim és meglátásaim, magát a produktumot pedig itt tekinthetitek meg.
Ezek tehát a digitális történetmeséléssel kapcsolatos tapasztalataim és meglátásaim, magát a produktumot pedig itt tekinthetitek meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)